Három lány 5 milliót lopott, majd három bőrönddel elmentek Debrecenbe shopingolni

De előtte még rápihentek egy hotelben.

berettyoujfalu_5_millio
Fotó: police.hu

Több százezer forintot vert el három berettyóújfalui tini, mire egy debreceni bevásárlóközpont biztonsági őrének feltűnt, hogy eléggé nagyba’ vannak, ezért bejelentést tett a rendőrségen.

A police.hu szerint az őr szerdán 11 óra körül értesítette az egyenruhásokat, hogy három fiatal lány több százezer forint értékben vásárolt náluk,

többek között kozmetikai termékeket, ruhaneműket, valamint három nagy értékű mobiltelefont is.

A debreceni körzeti megbízottak még az áruház parkolójában igazoltatták a lányokat, akik mint később bevallották, egy 47 éves ismerősüket lopták meg Berettyóújfaluban előző este.

A 13, 14, valamint 15 éves lányoknál három bőrönd is volt, amelyek színültig voltak pakolva az áruházban vásárolt dolgokkal.

„A nyomozás adatai szerint a lányok, miután meglopták a 47 éves sértettet, Debrecenbe mentek busszal, kivettek egy szállodai szobát, majd másnap a lopott pénz elkötésébe kezdtek”

– írta a rendőrség, hozzátéve: a Debreceni Rendőrkapitányságon ért véget a jóvilág, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük büntetőeljárást.

Őrjöngő férfit fogott el a TEK, saját családját terrorizálta

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát

Durva baleset az M1-esen: egy halott, nyolc sérült

Megverhettek két rendőrt Szigetváron

Világháborús légibomba került elő a Városligetben