Dunani hajóbaleset: Orbán Viktor és Áder János is kifejezte részvétét

Levélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor kormányfő Lee Nak-yeon dél-koreai miniszterelnöknek és népének a Dunán szerencsétlenül járt dél-koreai turisták tragédiája miatt.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása szerint Orbán biztosította dél-koreai kollégáját, hogy a magyar hatóságok minden lehetséges erőfeszítést megtesznek a túlélők felkutatása érdekében.

„Gondolatainkban és imáinkban az áldozatok családtagjaival és Dél-Korea népével vagyunk ezekben a legnehezebb pillanatokban”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Áder János Mun Dzse Innek, a Koreai Köztársaság elnökének fejezte ki részvétét. Áder Orbánhoz hasonlóan hangsúlyozta, hogy Magyarország mindent megtesz a súlyos szerencsétlenség túlélőinek felkutatásáért, a kórházba szállítottak mielőbbi gyógyulásáért.

A köztársasági elnök közölte, a magyar hatóságok alapos vizsgálatot folytatnak a baleset okainak és felelőseinek megállapítására, és ennek során készen állnak az együttműködésre a koreai szakértőkkel. Emellett őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki a balesetben elhunytak hozzátartozóinak és az egész koreai nemzetnek. Hozzátette, reméli, hogy sikerül még túlélőket találni.

Magyar Péter súlyos üzenetet küldött a papíron nincstelen, éhező Orbán Viktornak
Előkerült a bukott maffiafőnök, még utoljára mondani akart valamit
Kinyílt Sulyok Tamás csipája, visszaszólt Orbánnak
Botrány: rabruha helyett 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor
Már tudják, mi történt: emberöléssel gyanúsítják a szentlőrinci lakásból kizuhant lány barátját
Aggódik a 13 év alatti gyerekekért a KDNP, törvényjavaslatot nyújtottak be