Közlekedés

Felszállnak a Gripenek, figyelmeztetést adott ki a Magyar Honvédség

Bűnügy

Újabb dráma: megszúrtak egy utast a Tokaj InterCityn

Gazdaság

Brutális üzemanyag-drágulás jön csütörtökön

Újabb korlátozás jön szmogriadó alatt a budapesti autósoknak

Az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművek forgalmát is korlátozzák ezentúl szmogriadó esetén Budapesten – döntött a szmogrendelet módosításával a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A döntés az eddigieken túl a 12-es, 13-as és 14-es környezetvédelmi osztályú – együttesen Euro 5-ös dízelüzemű – gépjárműveket érinti.

A budapesti szmoghelyzet riasztási fokozata során a forgalomkorlátozás nem érinti viszont

  • az 5-ös környezetvédelmi osztályú (vegyes hibrid, csak gázüzemű, csak elektromos meghajtású) gépjárműveket,
  • a 6-os (Euro 3 benzines), a 9-es (Euro 4 benzines),
  • a 14-es benzines (Euro 5 benzines), valamint
  • a 15-ös és 16-os osztályú járműveket.

Ezen felül az Országos Taxis Szövetség javaslatát befogadva a budapesti droszthasználati engedéllyel rendelkező személytaxi szolgáltatást végző gépjárművek is bekerültek a kivételek közé.

A módosított rendelet október elsejével lép hatályba.

A korlátozás eredményeképp a 2018-as adatok alapján a Budapesten és 74 agglomerációs településen üzemben tartott gépjárművek 52 százaléka kerülne korlátozás alá és a javasolt korlátozás a dízelüzemű gépjárművek szennyezőbb 88 százalékát érintené, ami az összes állományhoz képest 35 százalékot jelent.

Ez is érdekelhet:
Szekszárdi gyermekgyilkosság: újabb megrázó részletekről mesélt a gyászóló apa

Hazudtak a HÉV-ről: máris feleannyi kocsival közlekedett egy szerelvény csúcsidőben Csepelen

Magyar Péter: megdőlt a teória, nem jött létre a nagykoalíció Budapesten

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Két férfit holtan találtak Budapesten

Megjelent a rendelet: elvesz a kormány egy utcát Budapesttől

Felborult egy mentőautó Budapesten, sérültek