Lerakták, most felszedik a síneket a 70 milliárdos Szeged-Hódmezővásárhely tram-train vonalon

Fel kell szedni azokat a síneket, melyeket a közelmúltban fektettek le Szeged és Hódmezővásárhely között – számolt be róla az RTL Klub.

A 25 kilométeres villamosvasút építése 2018 áprilisában kezdődött, a projektet felügyelő Lázár János anno 2021-re ígérte a projekt befejezését. Az építéshez régi, máshonnan bontott síneket is beépítettek a pályába, akkor még azt mondták, megfelelőek a 40 éves elemek.

Most viszont kiderült, hogy mégsem, ezért fel kell szedni a már lerakott síneket.

Lázár János a botlásról levélben tájékoztatta a helyieket, az RTL Klubnak viszont már nem nyilatkozott. Az sem derült ki, hogy a síncsere drágítja-e a projektet.

Halálos tűz volt Zagyvarékason és Szegeden is

Mi történt? Emberölés kísérlete miatt eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Három férfi négy órán át, felváltva erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden

Reagáltak Lázár János mai agymenésére: „Színésznek legalább olyan gyenge vagy, mint miniszternek”

Magyar Péter: 2026 a remény és a magyar álom, a közös döntésünk éve lesz

Rendőrök vegzálták a Puzsér Róbert házibulijából távozó embereket