Megszólalt a svéd ügyészség Semjén Zsolt szarvasvadászata kapcsán

Semjén Zsolt

Lezárta a svéd ügyészség a nyomozást Semjén Zsolt szarvasvadászata ügyében – tudta meg a 24.hu.

Semjént 2018 áprilisában vádolta meg egy helyi gazda azzal, hogy az ő háziasított rénszarvasát lőtte ki. Az ügyben eljárás indult lopás gyanújával,

a svéd rendőrség azonban arra jutott, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

A svéd hatóságok Magyarországon nem hallgattak ki senkit az üggyel összefüggésben.

A miniszterelnök-helyettesről még a nem kormányzati üzenőfüzetként működő Magyar Nemzet írta meg tavaly márciusban, hogy Semjén évek óta részt vett svédországi luxusvadászatokon, az utakat pedig nem ő fizette, hanem egy olyan üzletember, akinek érdekeltségei rengeteg állami és európai uniós támogatáshoz jutottak.

Az egyik vadászat során egy óránként 750 ezer forintért bérelhető helikoptert is használtak. Semjén Zsolt a vadászatokat nem jelenítette meg a vagyonnyilatkozatában, indoka szerint azért, mert vadászként és nem parlamenti képviselőként vett ezeken részt.

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Súlyos baleset az M7-esen, kilenc sérült, köztük gyerekek

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

Magyar Péter: Hová tűnt a 12 milliárd euró uniós pénz, ami Orbán szerint a kormány számláján áll?

Semmi nem lett Orbán „húsvéti nagytakarításából”

Meghalt egy ember Kismaroson