Súlyos beteg férfit lakoltathatnak ki ma Pécsett

Kilakoltathatnak egy nyugdíjas korú házaspárt kedden Pécsett, ahol a férfi daganatos megbetegedéssel küzd. A kilakoltatás ellen élőláncot szervez A Város Mindenkié Pécs szervezete, erről a Facebookon tettek közzé felhívást.

Azt írják, a kilakoltatás jó eséllyel jogszerűtlen, és a házaspár is kérte a kilakoltatás felfüggesztését a bíróságtól – foglalta össze ügyüket a Pécsi STOP.

A felfüggesztés elrendelésének hétfőn lett volna a határideje, de a bíróság nem döntött, így most úgy tűnik, hogy a végrehajtó keddnél tovább nem vár. A Város Mindenkié aktivistái szerint ha a kilakoltatás „sikeres lesz”, akkor már csak az eljárást lehet majd megtámadni, de a párnak attól még nem lesz fedél a feje felett.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a férfi 4. stádiumú (tehát végstádiumú) rákos beteg, ezt azonban kedden reggel cáfolta az érintett, később pedig már azt is kikérte magának, hogy betegsége említve legyen, noha valószínűleg a sajnálatos körülmény és az annak kapcsán kelt országos hírverés is hozzájárult ahhoz, hogy a bíróság végül felfüggesztette a kilakoltatás végrehajtását.

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt