Kétmillió fecske hiányzik Magyarországról

fecske
Fészkét építi egy füsti fecske (Hirundo rustica) Karancslapujtőn 2018. április 25-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Feleannyi fecske van ma Magyarországon, mint egy-két évtizeddel ezelőtt, kétmillióval kevesebb van belőlük hazánkban, mint korábban

mondta a Magyar Madártani Egyesület szóvivője az ATV-nek.

Orbán Zoltán szerint 2010 volt a mélypont, azóta nő ugyan a kedvelt madarak száma, de még így is sokkal gyérebb a populáció, mint amilyen régen volt.

A madarak száma elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság, a klímaváltozás és a mezőgazdaságban használt vegyszerek és rovarölők miatt csökkent.

Pedig minden egyes fecske évente legalább 1 kiló rovartól szabadít meg bennünket, ami – ha azt vesszük, hogy Magyarországról 2 millió fecske hiányzik –, azt jelenti, hogy 2 ezer tonna rovar marad a nyakunkon. És ide tartoznak a legjelentősebb mezőgazdasági kártevő rovarok, illetve a betegségeket terjesztő szúnyogfajok – magyarázta a szakember.

A fecskék megmentéséért egyre többfelé indul fecskementő akció, Székesfehérváron a napokban 100 műfészket helyeztek ki a madaraknak, a kezdeményezéshez negyven intézmény csatlakozott. Újpesten az Állatmentő Liga kerámiafészkekkel próbál gátat szabni a fecskepopuláció csökkenésének. Tamásiban pedig 200 mesterséges fészekkel segítik a madarak fészkelését.

Lezárt dobozban tett ki valaki négy fecskét a tűző napra

Eltűnhetnek jövőre a fecskék Magyarországról, és ez csak a kisebbik baj

Orbán bejelentette: katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

Lesújtó hírt kapott Orbán: „ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás”

Szorul a hurok: Brüsszel kemény üzenetet küldött a kormánynak

Fotót hamisított a fideszes, majd miután lebukott, törölte (róla az AI-vízjelet)