Fekete-Győr Andrást kiakasztotta Gyurcsány viselkedése

A pénteki, nyelvvizsgatörvény-elleni tüntetésen – más ellenzéki politikusok mellett – részt vett Gyurcsány Ferenc, a DK, valamint Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is. Fekete-Győrnek nagyon nem tetszett, amit Gyurcsány művelt, Facebook-posztban pörkölt oda a volt miniszterelnöknek:

Riszálás helyett tiszteljük meg figyelmünkkel a felszólalókat!

A Momentum elnökének az nem tetszett, hogy Gyurcsány az egyik beszéd közben érkezett meg, majd a szónok meghallgatása helyett első dolga volt pózolni és interjút adni, és ezt megismételte a következő beszéd alatt is.

RISZÁLÁS HELYETT TISZTELJÜK MEG A FIGYELMÜNKKEL A FELSZÓLALÓKAT!A tegnap délutáni diáktüntetésen nem csak én éreztem…

Posted by Fekete-Győr András on Saturday, April 27, 2019

Magyar Péter szerint a Fidesz áll Gyurcsány lemondása mögött

Lemondott Fekete-Győr András a Momentum pártalapítványának éléről

Nem várt helyről kaphat erősítést a DK

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Hírt adott magáról Gyurcsány Ferenc

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”