Baleset

Nagy baleset az M1-esen, többen megsérültek

Baleset

Súlyos buszbaleset történt az éjszaka Zalában, rengetegen megsérültek

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Nem akarták megvizsgálni a megszúrt szemű kisfiút

A Hármashatárhegyen szenvedett szerencsétlen balesetet egy kétéves kisfiú: elesett egy bottal a kezében, a bot pedig a szemébe fúródott – számolt be az esetről a gyermek édesanyja a Facebookon.

Mint írja, az erősen vérző gyerekért mentő jött, de a baleset után további 21 órát kellett várni arra a vizsgálatra, amellyel kiderülhetett, hogy mennyire komoly a sérülése. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházból elküldték, mert ott nincs aneszteziológus, a SOTE klinikáján pedig

az orvos egyszerűen hátat fordított, mert „nem volt náluk papír”.

A poszt szerint az anya végül kikönyörögte, hogy nézzék meg CT-vel a gyereket, de a behatóbb vizsgálatot csak reggel, az altatóorvos megérkezése után tudták elvégezni. A kisfiút megműtötték, még nem tudni, hogy teljesen felépül-e.

A Népszava megkereste az érintett kórházakat, de a késlekedésért egyik intézmény sem vállalta a felelősséget. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma előbb kitérő választ adott, azt közölte, hogy

ez az eset a kórházak ügye.

Később a Nemzeti Népegészségügyi Központ azt közölte, április 26-án vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az édesanya kálváriája ebben a Facebook-posztban olvasható.

Ez is érdekelhet:
A Fidesz követeli a patkányozós Bangóné visszahívását

Magyar Péter: Orbánék megvezették az embereket; 1956 zsinórmérték, nemzeti minimum

Egér szaladgált az ágyak között egy budapesti kórház szülészetén

Baj van: átmenetileg bezár a Bajcsy-Zsilinszky Kórház urológiája

Email fiókja buktatott le egy 23 éves férfit, súlyos fotókat tárolt a mobilján

Már két kutatás szerint is népszerűbb a Tisza a Fidesznél

Elfenekelt egy 18 éves diáklányt egy orvos a Bajcsy-kórház rendelőjében