Fagyasztott szilvában akartak rengeteg nyugtatót becsempészni Magyarországra

Nyolcszázezer darab nyugtatót találtak két szerb teherautóban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén, árulta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken.

A pénzügyőrök egy Szerbiából Németországba fagyasztott szilvát szállító autót röntgennel vizsgáltak át. A röntgenképen feltűnt, hogy a raktérben a bejelentetten kívül más áru is van, ezért a rakományt tételesen átvizsgálták. És igazuk volt:

a fagyasztott szilvából 12 karton, összesen hétszázezer darab nyugtató került elő.

Egy másik szerb kamion átvizsgálásakor a pénzügyőrök a vezetőfülkében, a sofőr ágya alól, szerszámos dobozokból, több mint százezer darab nyugtatót pakoltak ki.

A NAV munkatársai lefoglalták a több mint 10,5 millió forint értékű gyógyszerszállítmányt, és egészségügyi termék hamisítása, illetve engedély nélküli nemzetközi kereskedelmi tevékenység miatt tettek feljelentést.

Mi történik? Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy fontos hatósági dolgozót

Lecsapott a NAV, menekültek az árusok a budapesti piacon

22 tonna dobozos sört szállítottak egy Suzuki Swiftben, papíron

Mocskos, fertőző wellness-szállót záratott be a NAV

Idegesítette a kislánya sírása, ezért összetörte a koponyáját

Rengeteg kábítószert találtak egy nagykanizsai lakásban