Csúcsot döntött a rendőrségi elvándorlás tavaly

Miközben 10 éve mintegy 200 rendőr hagyta el végleg a pályát – ami azt jelenti, hogy nem nyugdíjba vagy más rendvédelmi szervhez mentek, hanem leszereltek –, addig 2018-ban már 2000 volt a számuk – nyilatkozta a Népszavának Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára.

Pongó szerint van olyan megyei kapitányság, ahol a rendőri állomány létszáma összesen annyi, mint amennyien egy év alatt leszereltek az országban.

A szakszervezeti vezető szerint határvadásznak állni sem akkor ötlet már: a létszámuk korábban megközelítette a 3 ezret, a fluktuáció viszont egyre nagyobb, alig állnak szolgálatba frissen végzett határvadászok. Ennek ellenére a rendőrség nem adja fel a toborzást, bár a migránsok lényegében eltűntek.

A Népszava szerint nyolc hónap alatt majdnem a hatodára esett vissza a frissen végzett határvadászok száma, legutóbb hétfőn már csak 22-en álltak szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél.

Részletek derültek ki a kegyelmi ügyről, amely végső soron a Pedofidesz bukásához vezetett
17 éves lány zuhant ki a negyedik emeletről, emberölés miatt nyomoznak
Itt a fordulat, a külügy máris elérte az ukránoknál, amit Orbán Viktornak nem sikerült
Orbán kavarhat a háttérben, ez állhat Sulyok Tamás kitartása mögött
Sulyok Tamás megszólalt: elárulta, hogy eltakarodik-e végre
A Fidesz korábbi képviselője elmondta, mivel kellene elsőként szembenéznie a pártnak