Semjén: az égő Notre-Dame az apokalipszis jele

„Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet”

– vélekedett a leégett Notre-Dame kapcsán Semjén Zsolt a Hír TV-ben.

A kereszténydemokrata politikus véleménye szerint a 850 éves székesegyház lángokba borulása egy tragikus szimbólum volt.

„Az a Franciaország, amelyik megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk”

– magyarázta a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, remélhetőleg a franciák nemzeti önbecsülése, történelmük, franciaságuk, kereszténységük tekintetében is felrázódik a történtek hatására.

Orbán Viktor bejelentette, hogy Semjén Zsolt ártatlan

„Szégyen és gyalázat!” – A kormánypártok leszavazták a parlamenti vizsgálóbizottság ötletét a Szőlő utcai botrány ügyben

Orbán Viktor: Semjén Zsoltnak igaza volt, ez egy vérvád

„Rogán Antal a fejét fogta Semjén reakciója miatt”

Ez ennyi: Magyar Péter posztján több mint 100 ezer lájk van, Orbánt kiröhögik a sajátjai is

Kutatók: A Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten