Kilenc év kormányzás után a Fidesz még mindig a szocikat okolja az egészségügy állapotáért

Az elmúltkilencév sem feledtetheti az elmúltnyócévet.

A szocialisták kormányzása és pusztítása után van mit beavatkozni az egészségügybe, mert az összeomlás szélére juttatták a betegellátást

– mesélte szerdán a Fidesz az MTI-nek, és tényleg komoly lehetett a baj, ha kilenc év Fidesz-kormányázással annyit sikerült elérni, hogy menekülnek a dolgozók az egészségügyből, műtétek maradnak el, és némelyik épület úgy néz ki, mint egy lebombázott szovjet hadikórház.

A nagyobbik kormánypárt Korózs Lajos szocialista képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált, melyen az MSZP-s politikus az egészségügy több területén is beavatkozást sürgetett, mivel szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ágazat.

A stadionpárt erre annyit bírt reagálni, hogy a szocialisták kormányzásuk alatt állítólag 600 milliárdot vettek el az egészségügytől, eladósították, leépítették a kórházakat, csökkentették az orvosok, ápolók számát, nem gondoskodtak utánpótlásukról és megalázóan alacsony béréért dolgoztatták őket. Azt sem szavazták meg, hogy több mint 600 milliárddal többet költsön a kormány egészségügyre, mint a szocialisták 2010 előtt – magyarázta el a kormánypárt.

A Fidesz folyamatosan pótolja az ágazattól korábban elvett pénzeket, országszerte fejleszti a kórházakat és rendelőket, béremelést indított az orvosoknak és az ápolóknak, utóbbiak 2022-re átlagosan két és félszeresét fogják keresni annak, mint 2016 előtt – állították.

Kapcsolódó hírek