A közmédia úgy tudja, bármelyik pillanatban startolhat a „migránskaraván”

A közmédia értesülései szerint „bármelyik pillanatban útnak indulhat a migránskaraván” Görögországból; az illegális bevándorlókat állítólag rohamrendőrök vették körül a helyszínen csütörtök délután.

Az M1 helyszíni tudósítója, Muci Attila közölte: az elmúlt órákban folyamatosan nőtt a migránsok száma a tábor mellett, ahol felsorakoztak a rohamrendőrök is. Szavai szerint több száz illegális bevándorló van a helyszínen, egy környező táborból is csatlakoztak hozzájuk, és vannak, akik kifejezetten ezért jöttek Szalonikibe.

A migránsok azt mondják, el akarják érni a „kritikus tömeget”, abban bíznak, hogy ebben az esetben nem tudják őket feltartóztatni. Macedónia, Szerbia és Bosznia irányába, majd onnan az Európai Unióba indulnának

– magyarázta a propagandaadó tudósítója az MTI szerint.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-nek arról mesélt, ha több ezres vagy tízezres tömeg indul el, azt rendőri erőkkel „szinte lehetetlen” úgy megállítani, hogy ne történjenek komoly atrocitások. Az a kérdés, hogy a görög kormány milyen politikai döntést hoz: megállítja-e a karavánt, vagy – ahogy az elmúlt években – „tessék-lássék intézkedések” után gyakorlatilag útnak indítják ezt a csapatot – mondta.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján mindenki megnyugtatott, a magyar határvédelem felkészült és képes megvédeni az országot a migránskaravántól – bármi is legyen az, és bárhányan is akarnának éppen az idegengyűlölő Magyarországon kikötni a migránsok közül.

Oszlik a mocsok: kirúgták a TV2 hírigazgatóját
Helyezkednek az MTVA csicskamunkásai: tapsot kapott Magyar Péter a közmédia folyosóján
Magyar Péter felmosta a padlót az M1 propagandistájával
Pánikolnak az MTVA bűnöző propagandistái, gyorsan behívták Magyar Pétert két interjúra is
Radnai Márk: Óránként kapunk hírt arról, hogy bizonyítékokat próbálnak eltüntetni, és parancsra darálnak le titkos szerződéseket
Magyar Péter üzent a fideszes vezetőknek és strómanjaiknak