Életmód

Vége a magyarok kedvencének, 117 év után nem gyártják tovább

Gazdaság

Újabb pocsék adat jött: padlón a NER kedvenc lopó-ágazata

Baleset

Lezuhant egy autó az M1-es autópályáról

Döglött egeres, egérszaros, penészes húsüzemre csapott le a Nébih Békésben

Rövid időn belül két Békés megyei élelmiszer-előállító üzemet is felfüggesztettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, mivel mindegyik helyszínen olyan állapotokat találtak, hogy attól hónapokra elmegy az ember étvágya.

A hivatal közleménye szerint az első helyszínen, a pácolt sonkát, zsírt és töltelék árut előállító létesítményben mindenütt nagyfokú takarítatlanságot tártak fel. Az ajtók és a hűtőkamra ajtók a szennyezettségtől feketék voltak, míg a padozat több helyiségben repedezett, a mennyezet a folyosón pedig penészes volt. A meleg vizet szolgáltató gázbojlerek nem működtek, a vegyszerek, a kéztörlők hiányoztak, a sertések hasításához használt fűrész erősen szennyezett, rozsdás volt.

Az üzem által gyártott húskészítmények és fellelt élelmiszerek közül 5072 kg nem nyomon követhető, illetve lejárt tételt a szakemberek kivontak a forgalomból és megsemmisíttettek. A hatóság az egység vágási és élelmiszer-előállító tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette.

Egy másik Békés megyei húskészítmény-előállító létesítményben – a higiéniai hiányosságokon túl –

egérürüléket, valamint a rágcsálófogóban élő és elpusztult egeret is találtak a Nébih szakemberei.

A hatóság itt is azonnali hatállyal felfüggesztette az egység tevékenységét, emellett 2,6 tonna nem nyomon követhető, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű, valamint penészes terméket vont ki a forgalomból.

Az ellenőrzés során a hatóság munkatársai többek között a fűszerraktárban jelentős mennyiségű rágcsálóürüléket találtak, a padozaton, a polcokon és a fűszerkimérésre használt eszközökön egyaránt, a helyiség két sarkában pedig ragacsos rágcsáló élvefogó csapdát, egyikben még élő, másikban elhullott egérrel.

A Nébih szakemberei azonnali hatállyal felfüggesztették az egység tevékenységét és elrendelték a fellelt 2,6 tonna nem nyomon követhető, lejárt, illetve penészes termék forgalomból való kivonását, valamint az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az eljárások folyamatban vannak. A két üzem több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthat. A vállalkozások adatai elérhetőek a Nébih honlapján, a jogsértések listáján.

Ez is érdekelhet:
Együtt élt áldozata holttestével egy pécsi férfi

Ismét veszett kutyát találtak Szabolcsban, rendkívüli intézkedések lépnek életbe

Magyar Orbánnak: A hazudozások ideje lejárt, vége van, miniszterelnök úr!

SMS-ben toborozza híveit a Fidesz október 23-ra

Figyelmeztetést adott ki a Nébih, újra megjelent a veszélyes vírus Magyarországon

Baktériummal fertőzött sajtot hívott vissza az Auchan

Köpd ki, ne edd meg: chipset hívott vissza a Tesco