Imádkozóhely újul meg 1,5 milliárd forintból Bodajkon

21. század követelményeihez igazodó zarándokhely lesz, bármit is jelentsen ez.

Másfél milliárd forintból megújul Magyarország legősibb kegyhelye a Fejér megyei Bodajkon, és zarándokház is épül a közelében. A csütörtöki projektnyitó rendezvényen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról magyarázott, hogy az ezeréves kegyhelyen

olyan történelmi személyiségek fordultak meg és imádkoztak, mint Szent István, Szent Imre, Szent Brindisi Lőrinc és Mindszenty József.

Elmondta: a kormány hazai forrásból másfél milliárd forintot fordít arra, hogy

a 21. század követelményeihez igazodó zarándokhely jöjjön létre.

Jó hír, hogy Fejérben nemcsak a bodajki kegyhely újul meg, hanem az ercsi templom és az alsószentiváni zarándokhely is.

Spányi Antal megyés püspök arról magyarázott: a kegyhely egyfajta „lelki-kegyelmi erőforrást” biztosít mindenkinek, aki ellátogat Bodajkra, ezért szüksége van rá a nemzetnek, a magyar embereknek.

Kriston Kristóf, a menedzsment feladatokat ellátó Equinox Consulting ügyvezetője megemlítette, hogy egyébként 8,3 milliárd forintból 15 helyszín újul meg a Székesfehérvári Egyházmegyében, ebből eredetileg a bodajki kegyhely 500 milliót kapott. Mindez nem lett volna elég a megvalósításhoz, ezért Spányi Antal a fehérvári Püspöki Palota teljes felújítását „áldozta fel” a projekt miatt.

Arcpirító! Nyilvánosságra hozták Szijjártó Péter repülőútjainak költségét
Kutatás: már négyből három magyar támogatja a Tisza-kormányt
Aggódik a sorosista szervezet, hogy túl hatékonyan fog működni a vagyonvisszaszerzési hivatal
Újabb orbáni mocsokszervezet megszüntetéséről döntött a parlament
Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett
Magyar Péter: a hőség miatt otthoni munkavégzést rendelt el a kormány a közszférában