A Fidesz úgy tudja, Gyurcsányéknak megint fáj

És ha tehetnék, a migránsoknak adnának.

Dr. Zsigmond Barna Pál
Fotó: Facebook/Dr. Zsigmond Barna Pál

A Fidesz szerint a családvédelmi törvény parlamenti vitájából és egyéb nyilatkozatokból az derült ki: „Gyurcsányéknak megint az fáj”, ha nő a gyermekes családok támogatása.

Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mesélte el, hogy DK politikusai sorra támadják a családvédelmi akciótervet.

A DK-s Bauer Tamás korábban arról írt például, hogy az Orbán-kormány „családpolitikája” sikertelen, hiszen nem volt képes növelni a születésszámot, megállítani a népességfogyást, és a tehetősebbek gyermekvállalását jutalmazza a többség befizetett adójából, miközben diszkriminálja a szegényeket, elesetteket, saját lakás- és autóvagyonhoz jutni nem képeseket.

Zsigmond Barna Pál mindebből oda lyukadt ki, hogy Gyurcsány Ferencék kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a gyermekes családoktól. Azzal kezdték, hogy elvonták az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét, eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, elvették a hároméves gyest, adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották a családokat – magyarázta. Arról mélyen hallgatott a fideszes, hogy 2008 óta nem emelkedett a családi pótlék.

Zsigmond úgy tudja, ha tehetnék, a DK-sok

megint elvennének a gyermekes családoktól és a migránsoknak adnának,

hiszen nyíltan bevándorláspártiak, Európa és Magyarország migránsokkal való betelepítésén dolgoznak.

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Nyakunkba szakad a nyár május 1-jén, itt vannak a részletek!

Hivatalos: megtiltották a 18 év alattiaknak az energiaitalok vásárlását

Magyar: Elég volt a hazudozásból, Orbánnak és Nagy Mártonnak mennie kell

Új politikai kezdeményezést jelentett be a Tisza Pártból távozott szélhámos