Az M1 szakértője bejelentette, kudarcot vallott az Európai Unió

Deák Dániel

Az Európai Bizottság és a brüsszeli testületek összessége a mostani formájában működésképtelen, tehát kijelenthető, hogy kudarcot vallott az Európai Unió – magyarázta Deák Dániel kormánypárti politológus hétfő reggel az M1 propagandacsatornán.

A „szakértő”, aki néhány napja a Fidesz 190:3 arányú felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta, a Fidesz a legsikeresebb párt a Néppártban, ma már arról elmélkedett, hogy szerinte az EU bukása a 2015-ös migrációs válságon és a Brexiten is egyértelműen lemérhető, sőt, állítólag a 2008-as gazdasági válságot sem tudta megfelelően kezelni „a Brüsszel”.

„A túlzott integrációnak az erőltetése, a föderatív intézkedések egyre nagyobb tere azt hozta magával, hogy a dél-európai országok gazdasága romokban van, leszakadóban van. Elég csak Olaszországra gondolni, amely lényegében egy évtizede nem tud növekedni gazdasági szempontból” – árulta el Deák Dániel, aki szerint teljesen más irányból kell megközelíteni az Európai Unió jövőjét, és a reformintézkedések időszaka következik.

Orbán Viktor: az ukránok kormányváltást akarnak Magyarországon

Az állami propagandához szegődött a neves ATV-s újságíró

Vége a Harcosok órájának, mostantól új néven fut a fideszes reggeli köptetőműsor

Megszerezte a Blikket is a NER, újabb helyről öntik a hazug propagandát

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum

Újabb roncsellenzéki hobbipárt alakul, már megvan a színük is