Elfogták a szekszárdi gyerekgyilkosság gyanúsítottját

Részleges beismerő vallomást tett a 19 éves férfi.

Egy 19 éves, szekszárdi férfit gyanúsít a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság annak a hatéves kislánynak a megölésével, akinek holttestét a Séd patak medrében találták meg pénteken – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyilkosság napján őrizetbe vett férfi részleges beismerő vallomást tett, a rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A férfit 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amely 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A bűncselekmény kiemelkedő súlya miatt a szekszárdi rendőrkapitány a gyilkosság helyszínének tágabb környezetében 24 órás rendőri jelenlétet rendelt el a közrend fenntartása érdekében.

A rendőrség a nyomozás érdekire hivatkozva sem az emberölés körülményeiről, sem az indítékról nem nyilatkozott, azt sem erősítette meg, hogy a férfi rokona volt az áldozatnak. Újságírói kérdésre, miszerint felmerült-e szexuális indíték, annyit mondott, szakértők bevonásával folytatják az eljárást.

A szekszárdi Tolnatáj tévének a hozzátartozók azt mondták, hogy

az elkövető a kislány büntetett előéletű, droghasználó unokatestvére, és a gyermeket koponyasérüléssel, lemeztelenítve találták meg.

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Agyhalál: ráírja a kormány a rezsiszámlákra, mennyivel kellene többet fizetni, ha nem orosz gázt vennénk

Mi folyik itt? Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Sopronban

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg