Halálra gázolt egy fiút a vonat Monorierdőnél, megszólalt az apa

Végzetes baleset ért egy 16 éves fiút hétfőn Monorierdőnél: zenehallgatás közben egy elhaladó vonat elé lépett, a barátja végignézte a tragédiát.

A Bors szerint a nyáregyházi Szabolcs még megvárta, hogy a Cegléd felől Budapestre tartó vonat elmenjen, de aztán elindult.

Két lépés után viszont a szemközti oldalon nagy sebességgel érkező vonat elcsapta.

Barátja megpróbált utánanyúlni, de esélye sem volt megmentenie Szabolcsot. A lapnak szemtanúk azt mondták, az elgázolt kamasznak a baleset idején a kezében volt a telefonja, mely „ezernyi apró darabra tört”. A srác mellett volt a fülhallgatója is.

„Bízom benne, hogy mire feleszmélt vagy mire eljutott a tudatáig, már mindennek vége volt. Örülök, hogy nem több darabban kellett összeszedni, de a halottszállító nem javasolta, hogy az arcára adjak egy utolsó puszit”

– mondta a gépésznek készült fiú édesapja a Borsnak. Hozzátette, gyermeke szemüveges volt, de sokszor nem hordta azt, a baleset napján sem volt rajta. A férfi szerint sokan felajánlották a segítségüket. Azt is elmondta, reméli, hogy ami Szabolccsal történt, intő példa másoknak:

„ha száz gyerekből legalább egy óvatosabb lesz, az én fiam már nem halt meg hiába”.

Holttestet találtak Budapesten, egy mélygarázstűz helyszínén

Súlyos baleset Apagyon, heten megsérültek

Halálra gázolt egy embert a vonat az Újpesti vasúti hídon

Veszélyes anyagot szállító teherautó borult fel Gyöngyösnél

Dühroham a fideszes propagandalapnál: kurvaanyázva üzentek anyák napján

Mire készülnek? Újra felbukkant Novák Katalin