Gazdaság

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, indul a pénzeső – Orbán szerint

Bűnügy

Fordulat a lakástűzben meghalt nő ügyében, akiről a szakértő először azt állította: ágyban dohányzás miatt halt meg

Gazdaság

Nagy Márton, miután az ország gazdaságával nem bír, most Budapestet oktatja

Váratlan fordulat a veronai tragédiában: nem a megvádolt sofőr vezethette a buszt

Két év telt el, de még mindig sok a homályos részlet.

Érdekes információk jutottak a Bors birtokába az elmúlt húsz év legsúlyosabb magyar buszbalesetével, a két éve 17 halálos áldozatot követelő veronai tragédiával kapcsolatban.

A lap értesülései szerint a vádlott sofőr, V. János ügyvédei egy olyan orvosi szakvéleményt adtak be a napokban az olasz bíróságon, amelyben az szerepel, hogy V. János testén nem voltak kormánytól eredő sérülések, vagyis

ez azt jelentheti, hogy a baleset időpontjában ő nem ült a volán mögött.

A mellkasát ért zúzódások ugyanis arról tanúskodhatnak, hogy a sofőr a székek között állt – magyarázza a Bors a birtokába jutott információk alapján.

Hozzáteszik, mivel éjszaka történ a baleset, a túlélők nehezen tudták felidézni, hogy melyik sofőr vezetett, de ha az olasz perben bizonyítást nyer, hogy nem a vádlottként álló V. János volt a sofőr, az gyökeres fordulatot hozhat az ügyben.

Németh Szilárd birkózó alapítványa a veronai balesetben érintett vállalkozás vezetőjének új cégétől vett buszt

Nem jogerősen 12 évre ítélték a veronai buszbaleset sofőrjét

Meghalt a tanár, aki több gyereket is megmentett a veronai buszbalesetnél