Orbánék lecserélik Junckert a plakáton, új társat kap Soros György

Hamarosan jön az új antikrisztus, akitől retteghetnek a hívek.

Elképesztő ötletet osztott meg Orbán Viktor a vasárnap megjelenő Welt am Sonntag nevű német lappal – szúrta ki a 444.hu.

Eszerint a korábbi ígéretek ellenére március 15-e után is folytatná a kormány a plakátkampányos agymosást, ám – vélhetően néppárti nyomásra – már nem Juncker lesz az új posztereken, hanem Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. Soros természetesen marad.

Mint korábban megírtuk, Orbán Viktor kemény figyelmezetetéseket kapott a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt felől Juncker gyalázása miatt, Gulyás Gergely és Balog Zoltán pedig egyenesen Berlinig szaladt a CDU vezetőinek magyarázkodni, de úgy tűnik, csak porhintés volt az uszítókampány visszavonása: csupán változtatnak a személyen.

Botrány: rabruha helyett 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor
Hadházy: Orbán mentelmi jogának kiadását sem kell megvárni, pár nappal előbb lehet előzetesbe tenni
Orbán Viktor az Egyesült Államokba menekülhet
Pottyondi Edina az Orbán Viktor-interjúról: „Egy elgyötört szélhámost láttam”
Ingyen nézhető lesz húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilm
Íme Matolcsy György 30 milliós „arany budija” – fotók