Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Lepattantak az ellenzéki képviselők az esztergomi Suzuki gyárról

Sajtótájékoztatóban végződött a mai forradalom.

Nem jutottak be az ellenzéki parlamenti pártok képviselői hétfő délután az esztergomi Suzuki gyárba, ahol tárgyalni akartak a cégvezetéssel a rabszolgatörvényről, illetve a szakszervezet-alakítás jogáról.

Az ellenzéki frakciók képviselői azután érkeztek Esztergomba, hogy kivonultak a parlament hétfői üléséről. Közben azonban a cég tudatta, hogy a rabszolgatörvény biztosította 400 órás túlmunkával egyébként sem terveztek élni, mivel a jelenlegi, 250 órás keretet sem használják ki a gyárban.

A politikusokat nem engedték a bejáratig, de Ruska Viktória, a cég kommunikációs vezetője jelezte nekik, hogy két főt szívesen látnak a gyárban és tárgyalnak is velük. Ezután rövid huzavona kezdődött, mert a képviselők mindenáron öten szerettek volna bejutni. A kommunikációs vezető – a cégvezetéssel történt egyeztetést követően – sajnálkozva közölte, hogy öt embert nem kívánnak a cég területére beengedni.

A pártok ezt követően sajtótájékoztatót tartottak.

ÉLŐ: Megérkeztek a képviselők Esztergomba a Suzuki gyárhoz

ÉLŐ: Megérkeztek a képviselők Esztergomba a Suzuki gyárhoz

Posted by atv.hu on Monday, February 18, 2019

Ezen a jobbikos Jakab Péter arról beszélt, „a Suzuki sokkal inkább a Fidesz stratégiai partnere és nem a magyar embereké”. Úgy vélte, a kormány olyan gazdaságpolitikát folytat, amely nem a magasabb bérek irányába mozdul, hanem az „olcsóság felé”, s ezzel akarnak versenyezni a befektetőkért. Azt kérte,

a kormány tárgyalja újra a Suzukival a stratégiai szerződést, abban kikötve, milyen mértékben akar a cég bért emelni.

A DK-s Gréczy Zsolt kínosnak nevezte, ami egy „hazánk számára fontos” cégnél történt, miszerint kirúgtak egy 14 éve ott dolgozó munkavállalót, mert szakszervezetet akart alakítani. Szerinte mindez azt jelenti, hogy „a rabszolgatörvény bevezetése simán előfordulhat”. Úgy vélte, a Suzukinak meg kell értenie, a magyar munkavállalóknak joguk van szakszervezethez, joguk van képviselni a munkások érdekeit, joguk van a tisztességes bérhez. Jelezte: vissza fognak térni és tárgyalnak a gyár vezetőivel, mert ezt várják tőlük az emberek.

Az MSZP-s Varga László felháborítónak tartotta mindazt, ami hétfőn a Suzuki gyár előtt történt. Emlékeztetett, hosszú folyamat vezetett idáig: a 2010 decemberében „éj leple alatt” módosított sztrájktörvény, majd a 2012-ben elfogadott munka törvénykönyve, amely „rugalmasan kizsákmányolhatóvá tette a dolgozókat”, végül a „rabszolgatörvény”, amely „embertelen mértékű túlórakeretet határozhat meg adott esetben”.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke kijelentette: „elképesztő, hogy a kommunikációs vezetővel kellett tárgyalnunk, hisz ez nem kommunikációs kérdés, hanem a tisztességes bérről és emberhez méltó életről szól”. Megjegyezte, hogy nemcsak „hárommillió ellenzéki szavazó” érdekeit képviselik, hanem az összes dolgozó embert, hogy ne kelljen „heti hat napot dolgozniuk”. Közölte:

addig fognak harcolni, amíg a Suzuki vezetői le nem ülnek velük tárgyalni.

Az LMP-s Csárdi Antal kiemelte: addig tiltakoznak, amíg a kormány fel nem szólítja stratégiai partnerét, hogy ne akadályozza a szakszervezetek megalakítását. Ezt a jogosultságot egy autógyártó cég sem vonhatja kétségbe – tette hozzá. Rámutatott, aki „elveszi ezt a jogot, annak nincs helye a magyar gazdaságban”.

A független Szél Bernadett szerint a Suzuki „akciója” önbeismerés volt, mert nem egyeztettek velük a vitás kérdésekről. „A hétfői közös tapasztalat azt mutatja, az út kezdetén vagyunk annak érdekében, hogy legyen a munkavállalóknak valós képviselete a parlamentben és a gyárakban egyaránt” – fogalmazott.

Kivonult a rendőrség, tört-zúzott egy férfi az esztergomi kórházban

Böjte Csaba nevelőotthonában gyerekkorában megerőszakolt nő levelét olvasták fel a Parlamentben

Mi történt? Leáll a termelés az esztergomi Suzuki gyárban

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik