Húsklopfolóval verte szét egy kislány fejét, majd háromszor megerőszakolta Bokodnál

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki húsklopfolóval bántalmazott egy kiskorú lányt, majd háromszor megerőszakolta.

A férfi tavaly áprilisban az Oroszlány és Bokod közötti földúton a bokrok közé csalta a lányt, majd hátulról húsklopfolóval háromszor fejbe ütötte, fojtogatta, és megerőszakolta.

A férfi ezután sem engedte távozni a kiskorút, sátrat állított fel a helyszínen, és még kétszer megerőszakolta.

A lánynak a bántalmazás következtében arccsonttörése, orrcsonttörése, több zúzódása és horzsolása keletkezett, továbbá a nyakát érő szorítás alkalmas volt reflexes szívmegállás, azaz halálos eredmény előidézésére

– közölte a főügyészség.

Az elkövető ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak, életveszélyt okozó testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt emeltek vádat.

Az ügyészség indítványozta, ha a szexuális erőszak miatt már korábban elítélt férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy őt a Tatabányai Törvényszék 12 év fegyházbüntetésre ítélje.

Vízbe akartak fojtani egy rendőrt Oroszlányban

Baleset Oroszlány és Csákvár között: a vétlen autóban utazó házaspár meghalt

Láncfűrésszel támadt a rendőrökre egy maszkos férfi Oroszlányban

Kiakadtak a helyiek: a pápa látogatásakor nem volt akkora készültség, mint Tóth Gabi oroszlányi fellépésén

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi