Látványos akcióval készül az ellenzék az első parlamenti munkanapra

Orbán lehet az egyik célpont.

Szabó Tímea, Orbán Viktor
Fotó: Facebook/Szabó Tímea

Összehangolt akcióra készül az ellenzék a Parlament tavaszi ülésszakának első munkanapjára – tudta meg a Népszava.

A lap úgy értesült, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, az LMP, az MSZP és a Jobbik is benne van a buliban, de hogy pontosan mi lesz az attrakció, azt egyik párt sem árulta el. Az mindenesetre sejthető, hogy az ülésen részt vevő Orbán Viktor lehet az egyik célpont.

A Népszavának több ellenzéki politikus is azt mondta, hogy a decemberi pulpitusfoglalás, majd az azt követő utcai demonstrációk után

nem folytathatják a parlamenti munkát úgy, mintha mi sem történt volna.

Orbán Viktor elvesztette a perét, amit azért indított, mert szerinte nem is akarta egy rokonának megszerezni a Spart
Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Török Gábor: Orbán Viktor és Magyar Péter között egyre jobban kirajzolódik egy fontos különbség
Mire készül? Az orosz nagykövetség mellett fotózták le Orbán Viktort
Ingyen nézhető lesz húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilm
Íme Matolcsy György 30 milliós „arany budija” – fotók