Életmód

Betiltaná a 18 év alattiak számára az energiaitalt a Fidesz-KDNP

Baleset

Ki akart ugrani egy férfi a pécsi tévétoronyból, dolgozók és vendégek rángatták vissza

Bűnügy

Beteg állatok: homokot, kavicsot tömtek egy kisfiú szájába Borsodban, életveszélyes állapotba került

Megszólalt a hatóság Bayer Zsolt diáklány-gyalázásáról

Gyakorlatilag csak azt nem tették hozzá, hogy „még több ilyet”.

RövidenRöviden

Nem csak Sebestyén Balázsék rádióműsorát vizsgálta a Médiatanács, állampolgári bejelentés alapján az Echo tévén sugárzott Bayer show mocskolódásával is kénytelenek voltak foglalkozni.

Az NMMH tájékoztatott arról, hogy „emberi méltósággal kapcsolatos állampolgári bejelentések miatt” vizsgálták a fideszes fröcsögő január 13-i produkcióját, amelyben minősíthetetlen hangnemben beszéltek egy tüntetésen felszólaló 18 éves diáklányról, a kormánynyaló szeniorok közellenségévé vált Nagy Blankáról.

A bejelentő kifogásolta az emberi méltóság, a személyiségi jogok megsértését, valamint azt, hogy az adás korhatár-besorolás nélkül került fel később a legnagyobb videómegosztóra.

A Médiatanács azonban parádés szófosással vágta ki magát,

a vitatott tartalom egy konkrét személlyel kapcsolatos olyan véleménynyilvánítás volt, amely nem tekinthető a közösség sérelmét is megvalósító médiaszolgáltatói magatartásnak, a médiaszabályozásban ugyanis az emberi méltóság védelme nem az egyént védő személyiségvédelmi eszköz, hanem akkor alkalmazható, ha az emberi méltóság intézményes értékét devalválják a közönség szemében

– magyarázták el, miért volt rendben Orbán lovagkeresztes fogdmegjének gyalázkodása.

Azt is hozzátették, hogy a műsorszám, amelyben Bayer „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli” szavak közepette bazsalygott a diáklányról,

a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szempontjából nem tartalmazott problematikus elemet.

Ezek is érdekelhetnek

Megbírságolták a propagandatévét a melegek kivégzésének örvendő adás miatt

Bayer Zsolt leugatta a „hazánkat támadó” amerikai nagykövetet: „ideje kussolni”

Bayer Zsolt Békemenetet hirdetett az általa „demens vénembernek” nevezett Ferenc pápa tiszteletére

Mostantól titkolni fogja a kormány, hogy mekkora a pedagógushiány Magyarországon

Kedden, szerdán veri a magyar, és főleg a mobiljára – felmérés készült a hazai pornófogyasztásról

Orbán Viktor is gratulált a „kisújszállási asszonyságnak”