Baleset

Holttestet találtak Budapesten, az Örs vezér téren

Belföld

„Helló, Röfi!” – Megidézte Orbán Viktort a kormánybiztos

Bűnügy

Bizonyíték került elő arról, hogy Orbán Viktor döntött a pedofil igazgató kitüntetéséről

Újra eltemetik Andy Vajnát

RövidenRöviden
Újra eltemetik Andy Vajnát
Fotó: Facebook/Vajna Tímea

Másodszor is eltemetik Andy Vajnát, Tímea maga viszi ki az urnát Los Angelesbe – írja a Blikk.

A lap már korábban is felvetette, hogy Amerikában helyezik örök nyugalomra a január 20-án meghalt producert, de végül Budapesten, a Fiumei úti sírkertben temették múlt hét csütörtökön.

A Blikk emlékeztet, hogy Vajna fia és szülei is Los Angelesben nyugszanak, és úgy tudják, emiatt

Andy Vajna földi maradványainak egy része is a család mellé kerül majd, lehetőséget biztosítva arra, hogy amerikai barátai is elbúcsúzzanak tőle.

A Hot! magazin szerint Vajna Tímea személyesen viszi ki a Andy urnáját Los Angelesbe a február közepére tervezett búcsúztatóra, amelynek szervezésében férje kinti cégeinek alkalmazottai segítenek. A temetésre Antonio Banderason kívül még rengeteg sztárt várnak.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Vajna Tímea szerint varjú képében látogatta meg Andy Vajna

Készül Andy Vajna síremléke, bronz oroszlán is lesz rajta

Bélyegblokk köszönti az idén 50 éves Edda együttest

Sírva jelentette be Vajna Tímea: elárverezik Andy Vajna személyes tárgyait

Vajna Tímea valóra váltja Andy Vajna nagy álmát: filmet készít

Pottyondy az Operaház büfébotrányáról: „Már várom Orbán évértékelőjének félbevágását”