Szabadlábra helyezték Mónikát, aki bicskával darabolta fel kisbabáját

A bíróság elmagyarázta.

H. Mónika, Pásztó, csecsemőgyilkosság
H. Mónika az előzetesbe helyezésekor. Fotó: police.hu

Szabadlábra helyezték H. Mónikát, azt a pásztói „anyát”, aki tavaly január elsején megszülte, majd megölte és feldarabolta csecsemőjét.

A 35 éves nő titkolta a terhességét, egy híd alatt hozta világra babáját, egy egészséges kisfiút. Az ügyészség szerint

a nő többször megütötte a kicsit, fojtogatta is, majd fogott egy bicskát, és azzal levágta a fejét, valamint a kezeit. Ezután a testrészeket a patakba szórta, melyeket egy kutya talált meg.

H. Mónika tette után előzetes letartóztatásba került, idén januárban viszont szabadlábra helyezték – tudta meg a Bors, az információt Mónika párja, János is megerősítette.

A lapnak az anyát védő ügyvéd, dr. Pongó Erik azt mondta,

„a bíróság úgy látta, a letartóztatással elérni kívánt cél enyhébb kényszerintézkedéssel is megvalósul”.

Egy helybeli szerint a nő szabadlábra helyezése miatt óriási a népharag Pásztón, sokakat felháborít, hogy nincs már rács mögött a csecsemőgyilkos anya.

A Bors szerint H. Mónika gyermekeit intézetbe adták, nem találkozhat velük. A legkisebb valószínűleg még mindig nem tudja, mit is tett az anyukája.

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Erőszakos férfi bóklászott az M7-es autópályán, rátámadt a rendőrökre

Elutazik Kövér László

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát

Őrjöngő férfit fogott el a TEK, saját családját terrorizálta