Bűnügy

Fordulat a meggyilkolt 12 éves lány ügyében, megszólalt a nagybátyja

Baleset

Elütött egy embert a 3-as metró

Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Néhány héten beül megszűnhet a Jobbik

Lenullázták a pártot az Állami Számvevőszék büntetései.

Rendkívüli kongresszust tart a Jobbik az Állami Számvevőszék újabb büntetése miatt – jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Sneider Tamás elnök.

A két-négy héten belül megrendezendő tanácskozás két napirendi pontja

  • „a Jobbik megszűnésének lehetősége”, ami a parlamenti frakció végét is jelentené,
  • a másik „a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása” lesz.

Akármi történik, nem adjuk fel a harcot, nem adjuk fel a küzdelmet, mert ez a kötelességünk – mondta.

Újabb többszáz milliós bírság? Élőben jelentkezünk az ÁSZ épülete elől!

Posted by Jobbik-Konzervatívok on Friday, February 1, 2019

Sneider Tamás az eddig kirótt, összesen mintegy egymilliárd forintnyi szankcióról azt mondta, a behajtása ellehetetleníti érdemi részvételüket az európai parlamenti választási kampányban.

Szerinte a hatalom azért bünteti őket, mert fél, hogy a közvélemény-kutatások eredményei alapján „nem három, hanem akár négy képviselője is lehet a Jobbiknak” Brüsszelben.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője szerint a

“pártállami számvevőszék újabb rohamra indult a jogállamiság és a demokrácia maradéka ellen”, és ezzel a “jogtalan” büntetéssel akarják a pártjukat fizikailag megsemmisíteni.

Ez is érdekelhet:
A Fidesz úgy tudja, az ellenzék együtt iratkozott fel a Soros-listára

Kapcsolódó hírek

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

Orbán napjai meg vannak számlálva: szövetségre lépett a Jobbik és a Független Kisgazdapárt

Jakab Péter durván összeszólalkozott a polgármesterrel, aki közpénzből építtette fel „Attila király palotáját”

Rendületlenül imádja az ország a Fideszt, a kegyelmi ügy hatására sem erősödtek a baloldali pártok

A Jobbik is lemondásra szólította fel a pedofilpárti Novák Katalint

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik

Elképesztő: még ma is ott ült a parlamentben az ellenzék

Visszalépett az egyik budapesti főpolgármester-jelölt