Migránsozással ünnepelte a Fidesz a holokauszt-emléknapot

Szélsőséges politikai erőktől félti Európát a magyar kormánypárt.

Soros György plakát
Kormányzati uszítókampány egy MAHIR Cityposter hirdetőfelületen.

Elfogadhatatlan az antiszemitizmus bátorítása Európában, így Magyarországon is – mesélte a Fidesz a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, vasárnapi közleményében.

A Soros György elleni uszításra komplett politikát felhúzó, Horthynak szobrokat állító pártnál azt írták: „egyetlen nemzedék sem felejtheti a holokausztot, amely a 20. században több millió ember, köztük több százezer magyar megsemmisítéséhez vezetett. A szabadjára engedett antiszemitizmus terrort, népirtást, és totális háborút hozott Európára és a világra”.

A kormánypárt kihasználta az alkalmat egy kis migránsozásra is:

a világ azt hitte, hogy ez nem ismétlődhet meg, most mégis sok zsidó ember újra félelemben él Nyugat-Európában, mert „a tömeges bevándorlással együtt az antiszemitizmust is rászabadították a kontinensre”

– mesélte a párt, nem elfelejtve szólni arról sem, hogy

„történelmi bűnt követnek el, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába és azok a magyar ellenzéki pártok is, amelyek a hatalom reményében képesek „összeborulni” az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel”.

Invázióról beszél, rovarokhoz hasonlítja a Fidesz a választók többségét
Vége a pártnak? Lázadnak Orbán minyonjai: „Átvert minket a Fidesz”
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Cáfolja a belügyminiszter a Fidesz-maffia legújabb hazugságát
Rengeteg család kap iskolakezdési támogatást – itt vannak a jogosultak
Itt a bejelentés, újabb ótvaros orbáni hülyeségnek vetnek véget