Orbán valószínűleg el sem megy a Magyarországgal foglalkozó brüsszeli vitára

Hidvéghi úgy tudja, ez az EP-ülés is csak Soros bosszúja.

Könnyen lehet, hogy Orbán Viktor nem vesz részt azon a január 30-i vitán, melyet a zöldek kezdeményeztek az Európai Parlamentben, és amely a jogállamiság magyarországi helyzetét boncolgatná.

A vitát Judith Sargentini frakciója javasolta még 2018 végén a rabszolgatörvény és a különbíróságok megszavazása miatt.

Az ATV Deutsch Tamásnak tette fel a kérdést, hogy szerinte ott kell-e lennie ezen a magyar miniszterelnöknek. Az EP-ben ülő Deutsch annyit mondott, ő biztosan ott lesz, Orbánról pedig azt mondta: a miniszterelnök még minden olyan esetben – ami indokolt és megalapozott volt – részt vett a vitán, hogy képviselje és megvédje az Európai Parlamentben a magyar polgárokat.

„Azt ugyanakkor a kormánynak kell mérlegelnie, hogy ezt a januárit egy ilyen vitának tekinti-e, vagy pedig olyannak – én ez utóbbit osztom -, hogy nem más, mint a már zajló EP-kampány része”

– idézte a lap a politikust.

Ennél markánsabb jel Hidvéghi Balázsnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának vasárnapi közleménye, melyben arról van szó, hogy

„Magyarország nem asszisztál Soros kampányához”.

Hidvéghi úgy tudja, ez az ülés Soros és a bevándorláspárti képviselők bosszúja, mert a magyar emberek nem kérnek a „Soros tervből”.

A vitáról szó esett azon a rendhagyó kormányinfón is, melyet Orbán Viktor tartott, és ott sem hangzott el az, hogy a magyar miniszterelnök beleállna a dologba.

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Súlyos dolgok derültek ki: Orbán Viktor öccse még a kormányfőnél is nagyobb szélhámos lehet

Orbán 16 év lopás, hazudozás után: a magyarok legyenek nagyok, gazdagok és minél erősebbek, ez a nagy terv

Orbán Viktor összecsődítette az Operatív Törzset

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

Magyar: Baltával támadtak a Tisza önkénteseire Debrecenben