„Mi szóltunk!” – Közleményt adott ki a számvevőszék az ellenzéki pártok felfüggesztett pénzeiről

Mint korábban megírtuk, az Államkincstár függesztette a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását, a Jobbikot pedig ismét nagy összegű bírsággal fenyegette meg.

A Népszavának nyilatkozó párbeszédes és momentumos politikusok szerint minden rendben van a pártjuk háza táján és nem értik, miért tartják vissza a pénzüket.

Az Állami Számvevőszék válaszul azt közölte, folyamatban van a tavalyi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése; a jelentéstervezetek nem nyilvánosak. A szervezet arról is tájékoztatott: már korábban megküldte a Momentum Mozgalomnak és Párbeszédnek a költségvetési támogatásuk felfüggesztéséről szóló tájékoztatást.

Az ÁSZ szerint a Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy nem ismerik az általuk felvett kampánypénzek felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos jogállami kereteket, törvényi előírásokat, eljárási szabályokat.

A számvevőszék a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztéséről szóló tájékoztatást, valamint az ellenőrzésükről szóló jelentéstervezetet észrevételezésre már korábban megküldte a pártok közhiteles nyilvántartásban szereplő székhelyére. Az ÁSZ a két párt beérkezett észrevételeinek értékelése után a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket a lehető leghamarabb nyilvánosságra hoz a honlapján

– tették hozzá.

A további, az adatszolgáltatást a törvényi előírásoknak megfelelően teljesítő jelölőszervezetek – a DK, a Fidesz és a KDNP, a Jobbik, az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az MSZP, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata – esetében az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírás alapján észrevételezésre megküldte a jelentéstervezeteket az érintett pártoknak.

Az ÁSZ tavaly október 4-én közölte, kezdeményezte a Párbeszéd és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a két jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit, a két párt nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető.

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

„Ez felháborító!” Fideszes megmondó szólt vissza Orbánék fasiszta törvényjavaslata miatt

Összenő: Orbán Viktor a Kínai Kommunista Párt titkárával tárgyalt Budapesten

Elutazik Kövér László

Drogot találtak egy fideszes országgyűlési képviselő fiánál, Magyar Péter is reagált