Gazdaság

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, indul a pénzeső – Orbán szerint

Egészségügy

Gigabírságot kapott a Lidl: éveken át átverték a vásárlókat

Belföld

Itt az Orbán-klán meggazdagodásáról szóló dokumentumfilm

Nem fotózhatta testvérét egy férfi a diplomaosztón, mert Mészáros Lőrinc is a közelben volt

Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke a székesfehérvári Sóstói Stadionban tartott, sajtótájékoztatóval egybekötött helyszíni bejáráson 2012. október 31-én. Fotó: MTI/Földi Imre

Testvérét szerette volna megörökíteni Dániel a Debreceni Egyetem diplomaosztóján, kivezetés és rendőrrel fenyegetés lett a vége – írta meg a 444.hu.

A lap szerint a ceremónia péntek délelőtt 10 órakor zajlott, olvasójuk, Dániel pedig testvérét szerette volna fotózni, amint átveszi a diplomáját. Erre azonban

az egyetem biztonsági emberei közölték a férfival, nem fotózhat, sőt, megfenyegették, hogy rendőrt hívnak, ha nem működik együtt.

A 444 azt írja az olvasó beszámolója nyomán, hogy az ünnepségen

Magyarország leggazdagabb embere, Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc is részt vett,

és Dániel szerint azért nem lehetett fotózni, mert az egykori gázszerelőt zavarta volna a fényképezés.

A 444.hu megkereste a kar dékáni hivatalát, ahol azt közölték, minden diplomaosztón az a szabály, hogy az emeleti karzatról bárki fotózhat, az ünnepség szintjén viszont csak az, aki engedélyt kér és kap rá. Elmondták azt is, szerintük „a panaszost” senki nem vezette ki az épületből, csak az elzárt területen nem fotózhatott. Ahol Mészáros Lőrinc is valóban ott ücsörgött, látható a lap birtokába jutott fotón.

17 éves fiú küzdött egy férfi életéért Debrecenben

Súlyos buszbaleset Debrecenben, tizenkilencen megsérültek

Meghalt két munkás Debrecenben, nyomoz a rendőrség