Csíksomlyón tart szabadtéri szentmisét Ferenc pápa

Ferenc pápa

Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa – közölte Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense.

A pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.

Mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának lehetősége. Oláh szerint erről azonban még nem született döntés, amelynek meghozatalában Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek.

Hozzátette: nagy örömmel fogadták a pápa látogatásának hírét a főegyházmegyében, amelynek ezeréves történelme során ez lesz az első pápalátogatás.

Több százezer embert várnak

Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke nagy kihívásnak nevezte a pápalátogatás megszervezését, hiszen várhatóan több százezer embert kell fogadniuk, ezért már most elkezdik a készülődést. Az önkormányzati vezető a magyar és a román diplomácia sikereként értékelte, hogy a pápa nem csak „villámlátogatásra” érkezik, hanem három napot tölt Romániában.

A román elnöki hivatal és a Vatikán pénteken jelentette be, hogy Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy.

Elhunyt Nemere István

Meghalt Ferenc pápa

Aggasztó Ferenc pápa állapota

Kiderült, mi okozhatta Ferenc pápa halálát

Sulyok Tamás és Magyar Péter is részt vesz Ferenc pápa temetésén

Botrány: meggyalázták Csukás István síremlékét