Nagy készültségben várja a közútkezelő a keddi havazást

Előre megmagyarázták, miért nem tudják majd mindenhol időben eltakarítani a havat.

800 munkagéppel várja a hétfő este kezdődő, de kedden kiteljesedő havazást a Magyar Közút, a közútkezelő preventív síkosságmentesítéssel is harcol majd az elemek ellen, de már most szólnak, hogy nem lesznek mindenhol rögtön járhatóak az utak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint hétfőn eleinte nyugaton fordulhat elő gyenge hószállingózás, majd az esti, késő esti óráktól északnyugat felől újabb, nagy területet érintő havazás kezdődik.

Éjfélig a Dunántúl nyugati, északnyugati felére jut el kb. 2-3 centinyi hólepel, majd kedden tovább terjed a havazás a keleti országrészre is, de eközben nyugat felől az enyhébb légtömegnek köszönhetően a havazás fokozatosan esőre vált.

A várható friss hó mennyisége az ország déli felén 5 centiméternyi, az északi felén ennél több is várható. Az Észak-Alföldön, az Északi-középhegység előterében és a Dunántúl északkeleti felén kb. 5-10 cm-re lehet számítani.

Komárom-Esztergom megyében, Észak-Pesten és Nógrád megyében lesz a legtöbb hó,

ezeken a területeken 10-15 cm fölötti friss hóréteg valószínű holnap éjfélig, a hegyekben (Dunazug-hg, Börzsöny) 15 cm fölötti is várható.

800 géppel dolgozik a Magyar Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is 12 órás váltott műszakokban, minden rendelkezésére álló emberi és gépi erőforrásával fogja végezni a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálatokat – közölte az országos közútkezelő hétfőn.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a 0-24 órás munkavégzésük mellett folyamatos havazás idején időszakosan téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell egyes térségekben készülnie az autósoknak.

A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint ütemezetten végzik, először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a településeket összekötő mellékutakon, végül az alacsony forgalmú bekötőutakon végzik el.

A társaság a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra mintegy 800 munkagéppel rendelkezik a téli időszakban. Egy-egy munkagépre körülbelül 40-50 kilométernyi jut, ekkora útszakaszon a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkák a beavatkozástól és az időjárási helyzettől függően 2-5 órát vesznek igénybe.

Ennyi idő alatt folyamatos havazás esetén újra téliesebb útviszonyok alakulhatnak ki, ami újabb és újabb beavatkozásokat igényel mindaddig, amíg a havazás nem áll el. Vagyis fel kell készülniük az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is.

Mindenki tájékozódjon utazás előtt

Kapcsolódó hírek