Összevissza hablatyolnak a „szegény gyerekek szánkóiról”

Meghazudtolta az Országgyűlés Hivatala a Fideszt.

LATORCAI János; Antal Tibor
Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke (b2), Antal Tibor, a Gyimes Völgye Férfikórus kórusvezetője (b) és kórustagok az Ország Karácsonyfájánál a Kossuth téren 2018. december 21-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Tegnapi hír volt, hogy még mindig a budapesti Kossuth téren állnak azok a szánkók, amelyek miatt a propagandamédia és a kormánypárti politikusok versenyt hisztiztek decemberben, mondván, hogy rászoruló gyerekek karácsonyi ajándékát rongálták meg a tüntetők.

Az Országgyűlés Hivatala az Index tegnapi cikke nyomán ma azzal ripakodott rá a lapra, hogy

„a keresztény kultúrkör hagyományaihoz híven és az elmúlt esztendőkben kialakított gyakorlat szerint az Ország Karácsonyfáját és az azt körülvevő installációt az Országgyűlés Hivatala mindig vízkereszt után bontja el. A fenyőfa Kossuth térről történő elszállítása tehát január 7-én, hétfőn kezdődik meg, és a szánkókat is csak ekkor – vagyis az Index cikkének sugalmazásával szemben nem karácsonyi ajándékként – adjuk át a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak”.

A baj ezzel csak annyi, hogy nem az Index „sugalmazta”, hogy karácsonyi ajándék lesz a szánkókból, hanem Hidvéghi Balázs fideszes kommunikációs igazgató mondta az ő saját soha nem hazudó szájával, például ezen a videón 2:00-nál:

Hidvéghi nem reagált az Index megkeresésére.

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány