Balesetet szenvedett Gulyás Gergely

Taxival karambolozott a Miniszterelnökséget vezető miniszter autója kedd hajnalban – tudta meg a HVG.

A rendőrség közleménye szerint a két autó karambolozott kedden 0 óra 45 perckor az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésében, az elsődleges információk három sérültről szóltak.

Kedd reggel a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az egyik autóban Gulyás Gergely utazott kolléganőjével.

A miniszteri Skoda Superb az Andrássy úton haladva ütközött egy Nagymező utcából kihajtó taxival, a kocsit a Miniszterelnökség hivatásos sofőrje vezette.

Az ütközésben a kontrollvizsgálat alapján a miniszter gépjárművezetője, munkatársa és a taxi sofőrje 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett, Gulyás Gergely sértetlen maradt. Valamennyien saját lábukon szálltak ki a kocsiból

– írta a lap.

Gulyás Gergely azt követően hagyta el a baleset helyszínét, hogy a könnyebb sérülést szenvedett személyeket kórházi kivizsgálásra mentővel elszállították. A kórházból már mindenkit hazaengedtek.

A rendőrség szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

Orbán: marhaság, amit Gulyás Gergely terjeszt
Gulyás Gergely: újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból
Gulyás Gergely hatalmas vergődést rendezett, miután az embere beborította a Fidesz kampányát
Elkaptak egy szarházi fideszest: menekült a mikrofon elől
Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a meghallgatásokra!