Rendőrökre támadtak a tüntetők Budapesten, sebesültek

A Nagykörúton a tüntetők egy része kukákat borogatott, míg mások felszedték utánuk a szemet, ami miatt egymással is összevesztek.

tuntetes_ejjel

Még mindig tart a délután kezdődött tüntetés a fővárosban, a Parlamentnek legalább egy ablaka betört, és az Index fotója szerint a Szalay utcában egy rendőrautó hátsó szélvédője is kapott.

A rendőrség honlapján azt írta, a Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők provokálták a rendőröket, és ködgyertyát dobtak a rendőrsorfal közé.

A rendőrök testpáncélt, védősisakot vettek fel. A tüntetők többször nekimentek a rendőrsorfalnak, miközben zászlórúddal, üres flakonokkal dobálták a rendőröket. A rendőrség a sorfalára nehezedő nyomás visszaszorítása érdekében könnygázsprayt alkalmazott.

A főkapitányság késő esti közleménye szerint a tüntetők agresszivitásának következtében

két rendőr megsebesült, egyikük a fején, társa pedig a combján.

A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak.

Az Index tudósítása szerint nem sokkal éjfél után a Körúton vonultak körülbelül 3-400-an.

Többen kukákat borogatnak, más tüntetők pedig összeszedik utánuk a szemetet – a két eltérő vérmérséklet képviselői emiatt néha egymással is összevesznek.

A rendőrök egy helyen elzárták az úttestet a vonulók előtt, többeket körbekerítettek és igazoltatás kezdődött, egyelőre úgy tűnik, itt ért vége a mai tüntetés.

Könnygáz a Parlamentnél

Könnygáz a Parlamentnél

Posted by Index.hu on Thursday, December 13, 2018

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Elutazik Kövér László

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Botrányt okozott a Fidesz provokátora a Ferenc pápa emlékére tartott gyászmisén, apácák léptek közbe

Orbán ismét a fél országot megfenyegette, Magyar Péter üzent neki