Bulvár

„Karsai Dániel kapja be” – üzente a győri megafonos a haldokló alkotmányjogásznak

Baleset

Gyerekeket szállító busz borult árokba Kőszegnél, sok sérült

Belföld

Drámai bejelentést tett Dobrev Klára, itt a vége

Vöröskereszt: kihűlés fenyeget bevándorlók ezreit Boszniában

Boszniai alkalmi lakhelyeken meghúzódott, Horvátországba tartó bevándorlók ezrei szorulnak humanitárius segítségre a tél beköszöntével – közölte hétfőn a vöröskereszt.

Január óta 23 ezren léptek az országba és mintegy 5300-an jelenleg is ott tartózkodnak, többségük az uniós tagállam Horvátország határa közelében – közölte a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC).

„A segélyszervezetek minden erőfeszítése ellenére, hogy élelmet és fedelet biztosítsanak a bevándorlók számára, az életkörülményeik továbbra is rosszak, és a hideg idő beálltával növekszik a kihűlés veszélye”

– közölte Simon Missiri, az IFRC európai regionális vezetője, és azt is hozzátette:

nehéz megmondani, hogy humanitárius segítség nélkül hányan bírják ki tavaszig.

A Közel-Keletről és Észak-Afrikából az éhség és a szegénység elől menekülő bevándorlók sátrakban, elhagyott épületekben és alkalmi táborokban élnek, ahol semmi sem védi őket az akár mínusz 15 Celsius-fokos téli hidegtől, miközben a határátlépők zárva vannak.

A bosznia-hercegovinai vöröskereszt naponta közel 3000 embernek oszt élelmiszert az ország hat északi befogadó központjában, de „a forrásaik korlátozottak” – áll a közleményben. A személyzet és az önkéntesek meleg ruhát, hálózsákot és takarót is osztanak a migránsoknak.

„Attól tartunk, hogy összehangolt segítség nélkül a bevándorlók humanitárius katasztrófa áldozatává válnak, amit meg lehetne előzni. Ha most lépünk, bizonyos védelmet tudunk adni a migránsoknak és a befogadó közösségeiknek. Az idő azonban sürget” – hangsúlyozta Simon Missiri.

Az IFCR és a bosznia-hercegovinai vöröskereszt 3,3 millió svájci frank értékű (944 millió forint) adakozási felhívást tett közzé hétfőn.

Ebből a pénzből a következő hónapokban lehet segítséget nyújtani a bevándorlóknak, akiket a vöröskereszt mozgó csoportjai figyelmeztetnek a boszniai háború (1992-95) idejéből maradt aknamezőkre is.

Ez is érdekelhet: Onnan kapott kritikát Orbán, ahonnan senki nem várta volna

Kapcsolódó hírek

Halálra gázoltak egy szállodaigazgatót Szabolcsban

Átverte a választóit Magyar Péter, mégis beül az Európai Parlamentbe

Mi történik? Három határsértő ellen intézkedtek a rendőrök egész hétvégén

21 emberre bukkantak az M5-ösön egy furgonban, a sofőr „a hajnali ködben eltűnt”

Szijjártó Bécsbe ment luxuscikkeket vásárolni, megkérdezték, nem fél-e a migránsoktól

Két bangladesi férfit találtak egy autó alvázában az M1-esen

Előszedték Bakondi Györgyöt a kampányra: az embert, akinél 2015 óta folyamatosan nő a migrációs nyomás

Brutális bírságot kapott az Orbán-kormány

Illegális bevándorlókat találtak az M7-es autópályán, egyikük elmenekült

Írd te a Röviden híreit! Szerkesztő-újságírót keresünk, részletek itt!