Onnan kapott kritikát Orbán, ahonnan senki nem várta volna

Orbán Viktor
Fotó: MTI/Kollányi Péter

Elkészült a „Jó Állam” jelentés idei kötete, mely aggasztó kritikát fogalmaz meg a sajtószabadság magyarországi helyzetéről – írta az Mfor.hu.

A lap idézett is a birtokába jutott dokumentumból, amelyben a készítők, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a KSH munkatársai úgy fogalmaznak:

„habár a sajtószabadság megítélése – annak természetéből adódóan – nehezen megfogható, szubjektív elemeken alapul, értékelése mégis kiemelten fontos a demokratikus jogállam minőségének meghatározása szempontjából. A sajtó- és szólásszabadság teljes körű érvényesülése nélkül nem beszélhetünk szabad demokráciáról sem, mert a választópolgárok nem jutnak hozzá a politikai álláspontjuk kialakításához szükséges valós információkhoz.”

Az Mfor.hu szerint a kiadványon dolgozó munkacsoport vezetője Cservák Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa volt, emellett a kötet egyes fejezeteit összeállító munkacsoportok vezetői között Csath Magdolna közgazdász és Báger Gusztáv, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, a monetáris tanács tagja is feltűnik.

A Jó Állam kiadvány elsősorban a kormányzat számára nyújt értékelő áttekintést a magyar állam működésével, hatékonyságával kapcsolatban, konkrét intézkedések megalapozására nem szolgál, de a tágabb összefüggések feltárásával a kormányzás minőségének javítását célozza.

A sajtószabadságról szóló részben többek között felhívják a kormányzat figyelmét arra, hogy 2013-tól kezdődően folyamatosan romló tendencia figyelhető meg e téren.

De vélhetően a lőtéri kutyát nem érdekli majd ez az aggódó hang, főleg így a nemrég létrehozott, közel félezer sajtóorgánumot tömörítő fideszes médiabirodalom, majd annak nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítésének korában.

Botrány: rabruha helyett 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor
Itt a bejelentés, ettől falnak megy a megmaradt Fidesz
Érik a börtöncella: hűtlen kezelés miatt kell felelnie Orbán emberének
Milliárdokat szórt szét a Szerencsejáték Zrt. a választások előtt, a pénz nagy része Erdélybe ment
Elkaptak egy szarházi fideszest: menekült a mikrofon elől
Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a meghallgatásokra!