Kimondta az MNB: végig hazudtak a fideszesek

varga-mihaly
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (k) felszólal meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán-termében 2025. október 20-án. Mellette Kurali Zoltán (b) és Sipos-Tompa Levente, az MNB alelnökei. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Sem bennfentes kereskedelemben, sem piaci manipulációban nem találta vétkesnek Magyar Pétert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata, noha hónapokon át ezzel hergelt, erről hazudozott a közvéleménynek

  • a Fidesz és politikusai
  • a „köz-” és propagandamédia
  • valamint az orbánista influenszerek.

A 444.hu cikkéből, illetve Magyar Péter bejelentéséből ugyanakkor kiderült, az ellenzékiséggel nemigen vádolható MNB tegnap „intézkedés alkalmazása nélkül” megszüntette a bennfentes kereskedelem és tiltott piaci manipuláció miatt Magyar Péter ellen indított mindkét eljárást. „Az egyiket jogsértés hiányában, a másikat azért, mert hónapokig nem volt képes felderíteni a tényállást” – olvasható a Tisza Párt elnökének posztjában.

Magyar szerint ismét kiderült, hogy „Orbán Viktor, valamint a fideszes bűntársai és propagandistái hónapokig hazudoztak a magyar embereknek és minden alap nélkül vádoltak bűncselekmények elkövetésével”.

„Az is kiderült, hogy Varga Mihály jegybankelnökként nem hajlandó behódolni Orbán Viktor maffiafőnöknek. Most már csak a Nemzeti Bankból ellopott 650 milliárd forintot kellene megtalálni” – üzente az ellenzéki politikus.

A menczertamások, kocsismáték, beszédhibás influenszerek egyelőre mélyen hallgatnak a „váratlan fejlemény” kapcsán, így a maradék Fidesz-szavazók egyelőre nem kaptak szellemi mankót, hogy most akkor az MNB is már Soros György és/vagy Brüsszel kottájából játszik-e, vagy hogyan kell értelmezni, hogy megint hülyére lettek véve egy hazugsággal.

Magyar Péter a Medián friss számairól: Senki ne hagyja magát elaltatni
Magyar Péter: Az USA is elengedte Orbán Viktor kezét
Újabb titkosszolgálati dokumentumok szivárogtak ki, őrült magyarázatot adott az AH
Magyar Péter a köztársasági elnök eltakarításáról: „Meg fogjuk oldani”
Újabb milliárdos szólalt fel a Fidesszel szemben
Valami megváltozott egy friss kutatás szerint, és ez tegnap már Győrben is látszott