Polt Péter szerint politikamentesen dolgozik a magyar ügyészség

És állítólag az OLAF is „rendkívül elégedett” vele.

POLT Péter
Polt Péter legfőbb ügyész azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 26-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az ügyészség politikamentesen, objektíven, a jogszabályoknak megfelelően végzi munkáját – jelentette ki képviselői kérdésre Polt Péter legfőbb ügyész kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt.

A Legfőbb Ügyészség elmúlt évről szóló beszámolója kapcsán elárulta:

a szervezet tavaly is törvényesen és eredményesen dolgozott.

Kérdésre válaszolva Polt Péter kifejtette: tavaly is folytatódott a rendkívül szoros együttműködés, amely korábban is jellemezte a magyar ügyészség és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) kapcsolatát. Az OLAF hat ajánlást tett, kérve a nyomozás megindítását, amit két esetben elrendeltek. Háromban a már folyamatban lévő nyomozás iratanyagához csatolták az OLAF ajánlását, a hatodik ügyben pedig – amelyben korábban már volt nyomozás, de megszüntették – újra elrendelték a nyomozást.

A legfőbb ügyész az MTI szerint kiemelte: nem szokták „megvárni” az OLAF jelzését; ha megvannak a szükséges adatok, akkor az ügyészség elrendeli a nyomozást. Polt Péter hozzátette: tavaly személyesen is találkozott az OLAF főigazgatójával, Giovanni Kesslerrel, aki állítólag rendkívül elégedett volt a magyar ügyészség és az OLAF együttműködésével.

Polt Péter elmondta: bár a bűncselekmények száma összességében csökkent, a korrupciós bűncselekmények esetében kismértékű növekedés volt megfigyelhető tavaly, a 2016-os 984-ről 1123-ra nőtt a számuk, ezen belül több hivatali vesztegetést derítenek fel, a gazdasági vesztegetések száma viszont csökken. Hozzátette: korrupciós bűncselekményeknél a vádemelések aránya 58,1 százalék és emelkedő tendenciát mutat.

Polt szerint a regisztrált bűncselekmények száma hat éve folyamatosan csökken, a 2016-os 290-ről tavaly 226 ezerre esett vissza. A biztonságérzet szempontjából fontos rablások száma jelentősen csökkent, 1141-ről 853-ra, a közlekedési bűncselekmények száma azonban évek óta emelkedik. Szintén nőtt a kábítószerrel visszaélések száma, a költségvetési csalásoké azonban az általános tendenciának megfelelően, 1880-ra csökkent.

Az ügyészség iránti bizalmat mutatja, hogy a lakosság a nyomozóhatóságok mellett, helyett az ügyészségen tesz feljelentést; tavaly 20 ezer, az ügyészségen tett feljelentést bíráltak el és több mint 8 ezer ügyben el is rendelték a nyomozást.

– mondta, hozzátéve, hogy a váderedményesség 2013 óta folyamatosan emelkedik, tavaly 97,8 százalék volt, az utóbbi tíz év legmagasabb értéke.

Hát a letelepedésikötvény-biznisz?

A legfőbb ügyész Szél Bernadett (Párbeszéd) kérdésére elmondta, Hernádi Zsolt Mol-vezér letartóztatási parancsát a magyar bíróság szeptemberben megvizsgálta és törvényes indokok alapján elutasította.

Staudt Gábor (Jobbik) az Európai Ügyészséghez csatlakozásról kérdezte Poltot, aki elmondta, az nem az ügyészség, hanem a kormány hatásköre.

Arató Gergely (DK) szerint számos ügy bizonyítja, hogy „az ügyészség politikai függetlensége nem látszik bizonyítottnak”. A politikus kérdésére a legfőbb ügyész elmondta: Elios-ügyben nem az OLAF hatására indult a nyomozás, már korábban is nyomoztak az ügyben, és annak megszüntetése után, az OLAF jelzésére újraindították a nyomozást.

Szabó Tímea (Párbeszéd) és Arató Gergely is sérelmezte, hogy a bizottság időkeretben tárgyalta a beszámolót, a frakcióknak 8-8, a független képviselőnek, illetve az LMP és a Párbeszéd frakcióvezetőjének 4-4 percet biztosítva a kérdések és vélemények megfogalmazására. A Párbeszéd frakcióvezetője egyébként annak az ügynek a részleteiről érdeklődött, amelyben a Honvédelmi Minisztérium a gyanú szerint néhány millió forintért ért adott el százmillió forint értékű fegyvereket.

Varga László (MSZP) a Voldemort-üggyel kapcsolatban kérdezte a legfőbb ügyészt, de Polt Péter közölte, az ügyészség 2017-ben vádat emelt, és az ügy jelenleg bírósági szakban van.

Demeter Márta (LMP) a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban tett észrevételt, kifogásolva, hogy az ügyészség nem indított eljárást.

A bizottság kormánypárti többsége 7 igen szavazattal, az ellenzéki képviselők nem szavazatával a beszámoló elfogadását javasolta.

Elkaptak egy szarházi fideszest: menekült a mikrofon elől
Hadházy: Orbán mentelmi jogának kiadását sem kell megvárni, pár nappal előbb lehet előzetesbe tenni
Mi történik? Egy alkotmánybíró lemondásra szólította fel Polt Pétert az AB ülésén
Elkapták Takács Pétert egy bevásárlóközpontban
Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a meghallgatásokra!
Reagált a NAV a hírekre, miszerint a Fidesz oligarchái nagytételben utalják ki a lopott pénzeket Magyarországról