Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

Bűnügy

Újabb pedofilbotrány: letartóztattak egy házaspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Eszméletlenre rúgtak a Deák térnél egy BKK-ellenőrt, aki egy utast védett

Csak útbaigazításért lépett oda a török férfi az ellenőrökhöz, mire egy társaság őt is, és a BKK-sokat is megverte.

metró, 3-as metró, Deák tér
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Négy férfivel szemben emelt vádat az ügyészség, akik először egy ismeretlen férfival kerültek konfliktusba, majd ezután egy török férfit és az őt védeni próbáló egyik BKK-alkalmazottat verték meg.

Az ügyészség honlapján közöltek szerint 2017. május 13-án az V. kerület, Deák Ferenc téri metróaluljáróban az ügy négy vádlottja közül hárman először egy a nyomozás során ismeretlenül maradt férfival kerültek konfliktusba. Az ismeretlen férfi ennek során az egyik vádlottat megütötte.

Ekkor megjelentek a vádlott társai, hogy elégtételt vegyenek a társukat ért sérelem miatt. Először külön-külön, majd utána már mindhárman egyszerre ütötték és rúgták a férfit, amely bántalmazásnak a BKK-ellenőrök, illetve biztonsági alkalmazottak vetettek véget. A vádlottak ezután távoztak a helyszínről.

Mindezek után érkezett az aluljáróba a metró irányából egy török férfi, aki a BKK-ellenőröktől kért útbaigazítást. A vádlottak – ekkor már negyedik társukkal együtt – eközben tértek vissza a helyszínre, és hevesen mutogattak a BKK alkalmazottak irányába, majd amikor odaértek hozzájuk, belekötöttek a tőlük felvilágosítást kérő utasba.

Mind a négyen körülvették a férfit, valamint az őt védeni próbáló egyik BKK-ellenőrt, és dulakodni kezdtek velük. Ennek során többen a földre kerültek, köztük az ellenőr is, akit ekkor a vádlottak egyike olyan erővel rúgott fejen, hogy ő ennek következtében eszméletét vesztette.

– taglalja a vádirat.

Kihasználva a helyzetet, egy másik vádlott a török férfit is földre lökte, és többször megütötte ököllel a fejét. Bántalmazásának a többi BKK alkalmazott vetett véget.

A négy támadót a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, a BKK-ellenőrt fejbe rúgó vádlottat pedig emellett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével is vádolja.

Ez is érdekelhet:
Döntött a mentelmi bizottság Orbán magánrepülőzése ügyében

Kapcsolódó hírek

Már látszik, milyen időnk lesz a hétvégén

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Egyre nagyobb a baj Budapesten, nem áll meg a metró a Batthyány téren

Ismét 150 forintos napijegyet árul a BKK, itt vannak a részleteket!

Breaking! Elkészült a gyalogátkelő az Astoriánál, és 40 millió forintnál egy fillérrel nem került többe

Lázár János tovább tombol a közösségi közlekedésben: az ország és vármegyebérleteken kívül minden más bérlet megszűnik

150 forintos napijeggyel lehet utazni Budapesten pénteken

Elütött egy embert a 3-as metró

Valaki több mint kétmillió forint büntetést gyűjtött össze a BKK-n bliccelésért