Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Már a héten érkezik a nyugdíjprémium

Kinek több, kinek kevesebb, csak ezt nem verik nagy dobra.

Nyugdíjat visz a postás.
Nyugdíjat visz a postás. Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára – mondta a család– és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Novák Katalin elmondta, a nyugdíjprémiumok postai kézbesítése – együtt a havi ellátással – csütörtöktől kezdődik és folyamatos lesz a hónap végéig.

Az államtitkár az MTI híre szerint kiemelte, a gazdaság „jó teljesítményének” köszönhetően az idei év a második, amikor nyugdíjprémiumot tud fizetni a kormány, és a mostani összeg magasabb, mint a tavaly kifizetett.

Novák Katalin elmondta,

mindenki, aki nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kap, részesül az átlagosan 18 ezer forintos nyugdíjprémiumban, így huszonöt jogcímen 2,5 millió ember részesül benne.

Kitért arra is, hogy a nyugdíjak értéke folyamatosan nő. 2010-hez képest nominálértéken 29 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, de a vásárlóértéket figyelembe véve is 10 százalék feletti a növekedés – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Tényleg ekkora az öröm?

Novák Katalin arról azonban nem szólt, hogy sajtóhírek szerint

pont azok kapnak kevesebb nyugdíjprémiumot, akiknek kevesebb a nyugdíja.

Októberben az Az Én Pénzem pénzügyi blog arról írt, a teljes, 18 ezer forintos prémium 80 ezer forintos nyugdíjnál, illetve ennél magasabb juttatásnál jár. A blog az 1997. évi LXXXI. törvényre – mely a nyugdíjemeléssel foglalkozik – hivatkozva azt írta,

aki havi 60 ezer forint nyugdíjat kap, annak a prémium összege 13500 forint lesz, az 50 ezres nyugdíjból élőknek 11250 forint érkezik, akik a 28500 forintos minimumból tengődnek, azoknak 6412 forintot visz a postás.

Illetve ez a nominálértékes emelés is szép dolog, de ettől függetlenül még nyugdíjasok tömegei vannak az országban, akik néhány tízezer forintból oldják meg az életüket hónapról hónapra.

Még a nyáron a Pénzcentrum arról írt, a közel 2 millió magyar nyugdíjas közül 556 354-en 50 és 100 ezer forint közötti összeget kaptak kézhez, valamint háromezernél több volt azoknak a száma, akik 25 ezer forintnál kevesebbet kaptak.