Időjárás

Akár 20 centi hó is hullhat a folytatásban, itt a pontos térkép

Baleset

Három halálos áldozata van az iváncsai akkumulátorgyár-építésnek

Gazdaság

Újabb boltlánc jelentette be, hogy zárva lesz december 24-én

Tovább drágul szinten minden – itt a lista

Átlagosan 3,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak októberben az egy évvel korábbihoz képest.

RövidenRöviden
Tovább drágul szinten minden – itt a lista

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint szeptemberben még „csak” 3,6 százalékos drágulásnál jártunk, ebből lett 3,8 októberre. Tovább nő az infláció is: a szezonálisan kiigazított maginfláció az előző hónaphoz hasonlóan ismét 0,2 százalékponttal emelkedett, immár 2,6 százalékra.

Itt a KSH kimutatása:

  • Az élelmiszerek ára az előző havival megegyező mértékben, ismét 4,6 százalékkal emelkedett egy év alatt, a legjelentősebben a zöldségek drágultak.
  • Az idényáras élelmiszerek ára átlagosan 20,5, ezen belül a burgonyáé 40,0, a friss zöldségeké 38,6 százalékkal emelkedett. A liszt 7,6, a kenyér 5,5 százalékkal drágult, a sertéshús 2,8 százalékkal olcsóbb, a baromfi 3,3 százalékkal drágább lett. A cukor fogyasztói ára 20,2 százalékkal csökkent.
  • A járműüzemanyagokért 16,2 százalékkal kellett többet fizetni, szeptemberihez viszonyítva 1,1 százalékkal emelkedett az áruk.
  • A dohányáruk ára 7,3 százalékkal nőtt, a szeszes italoké 3,0 százalékkal nőtt.
  • A háztartási energia 1,3 százalékkal drágult, ezen belül a palackos gáz 12,7, a tűzifa 9,5 százalékkal emelkedett, a vezetékes gáz, az áram és a távfűtés ára a tavaly októberivel megegyezik.
  • A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek mérsékelt, 0,8, illetve 0,2 százalékos áremelkedést mutattak, az új autók ára 6,4 százalékkal nőtt, a használtaké 8,5 százalékkal csökkent.

Ezek is érdekelhetnek

Százból csak 6 fiatal dolgozna még 2033-ban is Magyarországon

Folytatódik a lejtmenet: 6,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, 3,2 százalékkal az ipari termelés

A KSH úgy tudja, 557 900 forint volt az átlagkereset szeptemberben

Újabb boltlánc jelentette be, hogy zárva lesz december 24-én

Manipulálták a számítást, hogy egy számjegyű legyen az infláció?

Gulyás Gergely tegnap megrendelte az egy számjegyű inflációt; hogy, hogy nem a KSH ma reggelre kihozta: 9,9!