Nyomoz a rendőrség az állami tulajdonú Eximbank (Magyar Export-Import Bank Zrt.) ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium feljelentései nyomán – írta a kormányváltás után „megtáltosodott” Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden.
Közleményük szerint eddig négy feljelentés érkezett a rendőrségre a Gazdasági és Energetikai Minisztériumtól, és már több ezer oldalnyi dokumentum van a nyomozók kezében – hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárást az egyik ügyben.
Azt írták, hétfőn több ezer oldalnyi iratanyagot foglaltak le a minisztériumtól; ezek a belső vizsgálat során beszerzett iratok, amelyek a feljelentett cselekmények vizsgálatához szolgáltatnak további adatokat.
A Miniszterelnökség augusztus végén közölte, hogy ezentúl folyamatosan frissülő weboldalon követhetik nyomon az érdeklődők a kormányzati vizsgálatok során feltárt visszaélések ügyében tett kormányzati feljelentéseket.
Az összesítés az atlathato.kormany.hu oldalon keresztül érhető el az eddig megtett 21 feljelentésről. Az ezeket megelőző vizsgálatok összesen 2103 milliárd forintot, azaz több mint 2 billió forintnyi közpénz felhasználását érintik. Ennek az összegnek több mint felét az Eximbank ügyei teszik ki – ismertették korábban.