Hozzáfért a Fidesz a Gondosóra-program felhasználóinak személyes adataihoz egy, a Kormányzati Szolgáltató Központ és a párt között megkötött együttműködési megállapodás értelmében – számolt be róla a tudományos és technológiai miniszter szerdán a Facebookon.
Tanács Zoltán szerint a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Kormányzati Szolgáltató Központ és a Fidesz között 2025. november 3-án jött létre együttműködési megállapodás és az ahhoz tartozó adatfeldolgozási szerződés, amely lehetővé tette a párt számára, hogy „idős honfitársaink személyes adataihoz tömegesen férjen hozzá”.
Alig két hónappal később, 2025. december 30-án mindkét dokumentum hatályát 2026. december 31-ig meghosszabbították – olvasható a bejegyzésben.
Tanács emlékeztetett arra, hogy a kormányzat nemrég feljelentést tett a Gondosóra-program átvilágítása nyomán, mert sokszoros túlárazást valószínűsített a százmilliárdos költségek miatt.
Most kiderült, hogy a programot személyes adatok gyűjtésére is felhasználhatta a volt kormánypárt – írta.
Az adatfeldolgozási szerződést szerdán felmondta a kormányzat. Továbbá teljes körű auditot rendelt el annak feltárására, hogy történt-e bármilyen visszaélés személyes adatokkal, a megállapodástól eltérő adatfeldolgozás, adatátadás vagy egyéb hasznosítás
– tette hozzá Tanács Zoltán.