Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható – derült ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak, Nyugat-Európában ismét feltűnt a „rettenet”: tegnap délután 35 fok körül, de Franciaországban és Spanyolországban inkább afelett alakult a maximum-hőmérséklet, és a hétvégén hazánkban is déliesre fordul a szél, ezzel pedig (ezen a nyáron már sokadjára) egyre melegebb levegő jön, visszatér a hőség.
Így alakul időjárásunk a folytatásban
Pénteken túlnyomóan felhőtlen, napos időre lehet számítani, keleten azonban kevés gomolyfelhő képződhet, de az eső kizárt. A keleties irányú szél az ország nagy részén gyenge vagy mérsékelt marad, azonban az Észak-Alföld térségében megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 29 és 32 fok között alakul.
Szombaton folytatódik a nagyrészt felhőtlen, száraz idő, kevés gomolyfelhő a délkeleti, keleti országrészben képződhet. A délies szél helyenként megélénkül. A minimum 7 és 20, a maximum 30 és 35 fok között alakul.
Vasárnap többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájak fölé érkezhet némi felhőzet.
Csapadék nem valószínű, a déli szél megélénkül. A hajnali 10-22 fokról délutánra általában 33 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.