Köztársasági elnökké választották Baka Andrást

baka-andras
Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke (k) az államfőválasztáson az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2026. augusztus 11-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők (a 6 nem voks feltehetően a Mi Hazánk képviselőitől érkezett).

A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert a Fidesz-maffia április 12-i megbukása után az alaptörvény tizenhetedik módosításával Sulyok Tamás orbánista báb államfői mandátuma július 20-án megszűnt. Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át.

Baka András a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép államfői hivatalába.

Az államfő beiktatásán a Mi Hazánk és a Fidesz-KDNP képviselői nem vettek részt a parlamentben.

A Fidesz úgy tudja, a mai államfőválasztás a magyar demokrácia mélypontja
Kabaré: nem tudta elmondani az eskü szövegét a két új fideszes képviselő
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök
Esküt tesz és beszédet is mond kedden az új köztársasági elnök, akiről még mindig nem tudni, hogy kicsoda
Kedden megszavazza az Országgyűlés az új államfőt, akiről nem tudni, hogy kicsoda