Egy ember meghalt, egy életveszélyesen, ketten súlyosan megsérültek, ketten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, amikor szerdán reggel egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton Sárvár térségében.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tájékoztatása szerint nyolc mentőegység, köztük három mentőhelikopter érkezett a helyszínre, ahol egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sikerült újraéleszteni, a helyszínen meghalt.
Egy nőt súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két férfit súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. További két nőt hasi, valamint végtagsérülés miatt szállítottak helyszíni ellátást követően, földi úton kórházba.
Hárman a járművekbe szorultak, a kisbusz öt utasának egyike kiesett a járműből
A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a baleset a főút 65-ös és 66-os kilométere között történt. Az ütközés következtében hárman a járművekbe szorultak, a kisbusz öt utasának egyike pedig kiesett a járműből.
A rendőrség azt közölte, hogy a mentés és helyszínelés idejére a 84-es számú főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a 88-as főútra, Rábasömjén belterülete felé terelték el.





